IMDb 

„A történet, ami hamarosan elkezdődik, a kilencvenes évek közepén játszódik. Habár a dramatizálás szakmai ártalom, és nem lehet rajta segíteni, de tájékoztatjuk Önöket, hogy a sztori valós alapokon nyugszik, melyeknek mi is tanúi voltunk. Egy vidéki úton, télen…”

Ezután, amit látsz, egy halott nő, aki a hóban fekszik, mellette egy tíz év körüli fiúcskával. A srác lassan benyúl a nő kabátja alá. Mit csinál? Szívmasszázst ad? Neem! Aztán bepróbálja magát a szoknya alatt is.

Nobuhiro Yamashitát az egyik legnagyobb komikus tehetségnek tartják Japánban.  Pályáját a TV show-k világában kezdte, majd gyorsan átállt a filmesek táborába.  Jó választás volt, két korai szárnypróbálgatása után jött a nemzetközi áttörés, a Linda Linda Linda . Szerintem mindannyian szerettük azt a filmet, akik láttuk legalábbis.

A működésképtelen családok abszurd módon való bemutatása a japán mozi egyik érdekes vonulata. Abszolúte érthetetlen, a filmkészítők által megmagyarázhatatlan módon ezek a filmek, annak ellenére, hogy alacsony költségvetéssel, minimalistán, és mindenféle hatásvadász elemet nélkülözve készültek, komoly nemzetközi sikereket könyvelhettek el maguknak. Itt elég csak Juzo Itami The Funeral című munkájára gondolni, de a közelmúltban is készültek hasonló alkotások, mint Katsushito Ishii Taste of Tea -je, vagy Kiyoshi Kurosawa Licence to Live-je.

Yamashita új hősei, a gimnazista lány-rock banda tagjai után, szintén hétköznapi emberek. Egy iker testvér, közülük pedig az öcs történetére fokuszál a rendező, aki egy isten háta mögötti kis településen teljesíti biztos úri szolgálatát. A környezet totálisan degradáló, az értelmiség, vagy bármilyen sajátos létforma messziről elkerüli a várost. A lakosok periférián élő, a hajléktalanság szélén evickélő, üres, igénytelen emberek. A szóban forgó család is tehenészetből tartja fenn magát, és nem hivatásuk iránti megingathatatlan szeretetből űzik ezt a szakmát. És a problémák elkezdenek gyülekezni. A cserbenhagyásos gázolásért felelős egyén a báty, a szenilitás végső fázisában leledző nagypapa a hűtőben fagyasztja a kedvenc tárgyait, hogy minőségüket növelje, az apa pedig „meglátogatta” a szomszéd hölgy retardált lányát, aki terhes lett, de egyébként a fél várost kiszolgálja az anyja menedzselésének köszönhetően. Igen. És a gázolás alanya nem halt meg, a barátja pedig egy nem semmi fickó.

Ez az alaphelyet zúzósnak tűnhet, pedig maga a film nem az, sőt, maga a természetesség. A humor sem az a könnyfakasztó fajta. Annak ellenére, hogy a japán közönség imádja az unintelligens, rugdosós, verekedős humort, itt valami olyan materializálódott, amin voltaképpen nem lehet nevetni. Faarccal nézi az ember a jeleneteket, de valahol belül, szervileg meghatározhatatlan helyen mégis hat a bevitt adag. Persze az ilyenre rá kell érezni. Ez a humor súrol rengeteg más, már általunk jól ismert stílust, mégsem mondható rá, hogy fekete, abszurd, vagy vulgáris. Úgyhogy én sem mondom rá.

A film másik érdekessége a szereplőválogatás, ami egy rendkívül megfontolt, és célzatos castingot tükröz. Az ikertestvért alakító két színész Hirofumi Arai a rendőr szerepében, és Isao Yukisada, mint az ügyfogyott báty. Előbbi a Blue Spring című Toshiaki Toyoda tinédszer-gengszter kultban debütált, ám sokkal fontosabb ennél, hogy harmad generációs koreai, aki Japánban él. Utóbbit pedig a Go című, szintén tinédzserekről szóló filmben remekelt, ami a koreai japánok diszkriminációja ellen protestált. Az egybeesés szembeötlő, ám a megfejtés meghaladta az én képességeimet, ez a szegmens a nálam okosabb emberek reszortja.

Ezek után mindenki döntse el maga, hogy megnézi-e a filmet. Nem egy egyszerű eset és nem is olyan bájos, mint a Linda Linda Linda. Ellenben értékes, és minden tekintetben fontos alkotás. Talán még annyi, hogy Yamashita szabad kezet kapott a film elkészítéséhez, tehát egy kompromisszumok nélküli munkát adott ki a kezei közül, ami manapság ritkaságnak számít, és bír némi jelentéssel.