IMDb 

Az 1996-os Fire -t övező botrányok, fenyegetések nem tántorították el India egyik leghírhedtebb rendezőnőjét, Deepa Mehtát a további filmezéstől. Két évvel később, 1998-ban ismét kamera mögé állt, hogy tovább feszegessen olyan témákat, melyeket hazájában előszeretettel mellőztek mind kollégái, mind a cenzúra. Ezúttal India függetlenedését vette górcső alá, mely talán az elmúlt évszázad egyik legkomolyabb humanitárius katasztrófáját vonta maga után.

1947 augusztus 15-én India akkori elnöke, Nehru, a következő szavakat intézte népéhez: „Éjfélkor, mikor a világ alszik, India új éltre és szabadságra fog ébredni”. Az ezt követő események ismeretében, ez némileg cinikus kijelentés. A britek, mikor elhagyták a szubkontinenst, két országra szabdalták fel azt: a hinduk által vezetett Indiára, és a muszlimok irányította Pakisztánra. A probléma csak abból adódott, hogy kb. 11 millió, pont az ellenkező vallást gyakorló ember rekedt a határok két oldalán, akik elvesztették otthonaikat, menekülésre kényszerültek, vagy a sorozatos pogromok és véres utcai lázadások áldozataivá váltak. Mintegy 1 millió ember vesztette életét, mely kétség kívül az elmúlt hatvan év legkomolyabb katasztrófája.

Ezen események tanúi lehetünk egy 12 éves kislány, Lenny és családja életén keresztül. A kislány perzsa vallású, akikről azt tartják, hogy a leginkább simulékonyabbak Indiában, s ezért kaphatták meg a legjobb pozíciókat az angoloktól. Ez teljes mértékben igaz Lenny szüleire is, akik vannak olyan jómódúak, hogy külön szobalányt fogadjanak egyetlen gyermekük mellé. A szolgáló annyira szépséges teremtmény, hogy több fiatalember is csapja neki a szelet egyszerre, akik ráadásul más-más vallásúak (hinduk, muszlimok, sikhek), s a hosszú udvarlás során egymás barátaivá válnak. E társaság találkái igazi idillt jelentenek a kis Lenny-nek, melyet azonban beárnyékol a közeli függetlenedés, s az azt övező aggodalmak.

Az Earth teljesen más stílusban és hangvétellel indul, mint a trilógia előző filmje, a Fire . Míg az kifejezetten nyugatias szellemű alkotás volt, zenés-táncos betétek nélkül és a nők közötti homoszexuális kapcsolat leplezetlen bemutatásával, most egy ízig-vérig bollywoodi filmet kap a néző. Jókedv és vidámság honol a filmvásznon, melyet rengeteg fahrt és totál hangsúlyoz ki, akár az igazi, nagy költségvetésű filmekben. Őszintén szólva én kifejezetten megijedtem, hogy az őt övező botrányok miatt a rendezőnő meghátrál és készített egy kommersz munkát, hogy lenyugtassa a kedélyeket. A jelenetek pátosszal telítettek, a mondanivalót pedig demagóg módon, konkrétan rágja a szájába a nézőnek a háttérben történő eseményeket kommentáló három barát. Kifejezetten bugyutának éreztem, ahogy a fiatalok arról beszélgetnek, hogyan fogja őket, a régi barátokat szétszakítani India és Pakisztán szétválasztása.

Ez a stiláris egyszerűség azonban csak átverés. Ahogy halad előre a történet rájövünk, hogy e jelenetekre csak azért volt szükség, hogy kellő kontrasztot alkossanak a film második felében kialakuló drámával.  Csak így kaphattak kellő súlyt azok a borzalmak, melyekhez hasonlót ugyan rengeteg tucatfilmben láthattunk már, de így kiemelődnek, s más szemszögből láttatják a történéseket, frissen hatnak, készületlenül érik a nézőt.

A film ezen túl azonban minden más tekintetben rokon elődjével. A zene megint csak zseniális és magával ragadó, a színészi játék pedig egyetlen aktor részéről sem hagy kívánni valót maga után. Az említett teátrális elemek így, hogy okkal kerültek a filmbe megbocsáthatóak, elsőrangú és kiemelkedő alkotássá téve az Earth-öt. Bár Mehta csak a trilógia ezen filmjéért nem kapott elismerést egyetlen fesztiválon sem, ez mit sem von le az értékéből. Filmtörténeti jelentőségű alkotás.