Úgy látszik, 2009 a katasztrófafilmek éve. A koreai Haeundae mellett jókora meglepetésként egy thai alkotás került a reflektorfénybe. A derék thaiok filmművészetével kapcsolatban mindig is szkeptikus voltam, valahogy túlságosan olcsónak és összecsapottnak tűntek az eddig látott produkcióik, így eléggé alacsony elvárásokkal, de nagyon kíváncsian ültem le elé. Szerencsére kellemes meglepetésben volt részem!

 

A Haeundae ajánlójában már volt szó róla, hogy alapvetően kétféle megközelítésből lehet leforgatni egy katasztrófafilmet. A koreaiak az egyszerűbb és sematikusabb utat választották, azaz néhány szereplő látószögéből igyekeztek megríkatóan bemutatni a szökőár pusztítását, thai barátaink azonban egy sokkal komolyabb és élvezetesebb módot választottak minderre. Ők nem a megríkatásra, hanem egyrészt a 2004-es szökőár magyarázatára, másrészt a környezetvédelemre fektették a hangsúlyt. E mondat alapján akár egy dokumentumfilmre is lehetne tippelni, de szerencsére ennél többről van szó.
2022-ben járunk tehát, amikorra a globális felmelegedés világszerte rengeteg katasztrófát idéz elő. Egyes országokban szüntelen havazás, máshol aszály pusztít, egy thai tudós és fiatal segédei pedig a tengeri rengéseket tanulmányozva kiderítik, hogy hamarosan egy újabb szökőár fog lesújtani az országra. Szerencséjükre az elnök hisz nekik, viszont itt a csavar a történetben, ugyanis az elnök belső vívódásaira elég nagy hangsúlyt fektettek, ami egy nagyon érdekes ötlet volt.
A komoly hangvételt alapvetően meghatározzák a 2004-es események. Egyrészt szinte minden szereplő közvetlen vagy közvetve átélte a tsunamit, másrészt a stáb azzal is igyekezte fokozni a hangvételt, hogy időnként néhány képsort beszúrtak a szökőár idején készült felvételekből. További érdekesség a vallásosság beemelése a történetbe a szigetlakók által, valamint Buddha üzenetének tolmácsolása az elnök figuráján keresztül. Aki nem fogékony erre, az valószínűleg ostobának fogja tartani a történet lezárását, pedig egyáltalán nem az.
Persze nem szabad megfeledkezni a film hibáiról sem. A legfontosabb talán az, hogy a felhasznált számítógépes grafika nem korszerű, nagyon olcsónak hat, olyan, mint egy számítógépes játék. Ha ezen túl tudja tenni magát a néző, akkor még mindig ott vannak olyan apróságok, mint hogy a fiatal szereplők karakterei nincsenek kidolgozva és itt-ott a forgatókönyv is furcsa fordulatokkal operál. Magától értetődő természetességgel kerültek viszont bele a történetbe a véres és az erotikus jelenetek, ráadásul mindnek üzenete van, amit újfent a szigetlakók tolmácsolnak.
A Tsunami 2022 ugyan nem egy világmegváltó produkció, de mindenképpen érdekes színfoltja az idei ázsiai filmtermésnek. A stáb ügyesen minimalizálta a műfaj kliséit a történetben, jó érzékkel sugallt propagandát alkalmaztak és nem tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy Magyarországnak is jót tenne, ha ilyen tökös elnöke lenne. Kár, hogy az animáció minősége illúzióromboló és ezt még a professzor csinos segédei sem tudják ellensúlyozni.