Az egyik leginkább kiábrándító moziélmény - mikor is egy előzetes lelövi a film összes valamirevaló jelenetét - csak a profitorientált filmgyártás sajnálatos velejárója. Az azonban már művészet, ha mindezt magával a plakáttal is sikerül elérni. Hogyan lehet egyetlen képből másfél órás játékfilmet készíteni? A válasz – Fighting Beat!

Most vegyük szemügyre tüzetesebben a fentebb beszúrt posztert, hunyjuk be szemünk és próbáljunk meg két perc alatt egy forgatókönyvet és esetleg néhány jelenetet kigondolni hozzá. Meggyőződésem, hogy olvasóink döntő többsége messze jobb eredménnyel jár, mint e film készítői, akiket annyira megbabonázott a plakáton látható nyolc főszereplő kalokagátia szellemében kigyúrt és tökéletesre edzett szoborszerű teste, hogy képtelenek voltak tovább gondolkodni, nemhogy egy forgatókönyvet összehozni.

A Fighting Beat hőse, Khem egy paradicsomi szigeten él barátaival. Két mestere van: egy szerzetes, aki a fiú szellemét, és munkáltatója, egy bártulajdonos, aki pedig fizikumát edzi. A testvérként felnövő barátok napközben turistáknak segítenek megismerni a búvárkodás örömeit, este pedig szintén ugyanezen célközönség igényeit elégítik ki, mű-thai boksz mérkőzések formájában. A hippi kommunára emlékeztető béke és nyugalom természetesen nem tarthat soká, feltűnik ugyanis egy - közelebbről meg nem határozott – külföldi, aki mindenáron meg akarja magának szerezni a bárt.

A thai Mono film produkciós cég célja egyértelmű volt ezzel a mozival: kitölteni a hatalmas sikert aratott Tony Jaa filmek, és az Ong Bak rendezőjének új filmje, a Chocolate megjelenése közt tátongó űrt. Túl sok idő nem volt, ahogy elnézem pénz sem, s mások is beszálltak a muay thai filmek ringjébe, hasonló babérokra törekedve. Míg azonban a versenytárs, a Muay Thai Chaiya a hírek szerint igen jól teljesít a nemzetközi piacon, addig a Fighting Beat nyilvánvalóan óriási bukta lesz.

A fentebb vázolt történet-ismertető nem hangzik túl jól, de így visszaolvasva még mindig sokkal jobb, mint ahogy az a filmben megjelenik. A karakterek archetípusát csak azért tudjuk beazonosítani, mivel már százával láthattunk hasonló szereplőket, hasonló filmekben. Ha nem lennének ezen korábbi tapasztalataink, egyszerűen nem is tudnánk hova tenni, ki-kicsoda. Van ugye a szótlan, visszahúzódó, de hihetetlen jóképű és mély érzésű főhős, aki pillanatok alatt képes - persze morálisan megkérdőjelezhetetlen módon - gyilkológéppé változni. És ott vannak követői, a dögös csajok és a vicces fiúkák. Az előbbiekkel szerencsére semmi gond, ők alkotják a film egyedüli értékelhető elemét. Az állandó humorforrásként szolgáló ügyefogyott srácok poénjai viszont ugyanúgy nem működnek, mint az a feszültség, melyet oldani hivatottak vala.

De mit kutakodom én itt, mindenféle esztétikai kritériumokkal hadonászva?!! Hiszen ez egy zúzós harcművészeti film lenne, ami a modern igények kielégítése véget nélkülöz minden lágyságot, vagy művésziséget. Törjön sok csont, repüljenek az emberek, jöjjön elő a vadállat még a nézőből is, és máris kielégítettük a modern társadalom által kiváltott frusztrációnkból adódó ösztönszerű agressziónkat. Sajnos azonban e téren is bukik a mozi, nem is kicsit. Egyszerűen alig látunk egy értékelhető akciót, hiába vannak néha egyszerre tízen is a képen. Az is elsőre lejön, hogy a nyolc főhősből csak kettő tanult valaha valamilyen küzdősportot, a topmodell lányok néhány jelenete pedig annyira mű, mint az, amit dekoltázsuk takar. Lendület, energia sehol, és az a két zenei téma, ami ugyan húzós, sajnos három percenként cserélődik és rövid időn belül unalmassá válik.

A Fighting Beat nem más, mint egy gyorsan összedobott szánalmas klón, töltelékfilm. Csoda, hogy a plakátokat képesek voltak úgy elkészíteni, hogy képesek legyenek csapdába ejteni az embert. Ez övön aluli volt, nem vitás.

iMDB