Az Ichi the Killer egy véres, kegyetlen, brutális fekete humorral átitatott kultuszfilm, amit Takashi Miike készített egy hírhedt mangából. Elég "gonosz" film, de nem azért, mert megszoktatja az emberrel az erőszakot ("... most kimegyek az utcára és mészárolni kezdek..."). Azért gonosz, mert játszik a nézővel, félig mellette és félig ellene. (Ebben a Mechanikus narancsra emlékeztetett.) Azon nevetünk, ami - belegondolva - nem is vicces.

De mit lehet ellenük tenni? Semmit. Hát kinevetjük. Ez talán egyfajta legyőzése a sok kegyetlenségnek, ami a Földön van, amit a film kigúnyol és eltúloz, amik ellen semmit sem tehetünk. Egyfajta megtisztulás. Másrészt viszont a film szórakoztat ezzel, mert mégiscsak nevetünk...
Egyébként sem az ultravéres jelenetei a legfelkavaróbbak, hanem a lelki erőszakkal kapcsolatosak. A véres jelenetek csak végigkísérik a filmet, egyenletesen eloszlatva, a hangulatos zenével együtt fenntartva az "alaphangulatot": ilyen a világ, ezek a dolgok nem egyedi, elrettentő kivételek, hanem általánosságok. Itt mindenki egy őrült állat. És lehet nem sajnálni Ichit? Lehet gyűlölni Kakiharát, ahogy olyan ártatlan, rácsodálkozó arccal kínozza az ermbereket? Hát amikor levágja a nyelvét, aztán lelkendezik a barátnőjének, hogy milyen gyorsan regenerálódik az emberi szervezet... Ezek őrültek, de nem lógnak ki a sorból...
Az Ichi the Killer erős hangulatát ezen felül még a remek zene és a kiváló színészek is fokozzák (Tadanobu Asano mint Kakihara - számomra a legemlékezetesebb szerepe).
A film végén egy kis csavar vár ránk, ami elgondolkodtat, mert az egész filmet más szemszögbe helyezi, de igazából csak egy kis meglepetés a rendezőtől, a mangában semmi ilyesmi nincsen. Egyébként a manga, bár "csak rajzolt" és ráadásul fekete-fehér, tényleg durvább, mint a film: hiányzik belőle a humor, és olyan beteg jeleneteket tartalmaz, amiket talán még Miike sem mert beletenni a filmbe. Csak erős idegzetűeknek!