Prodigy (Shindou) (2007)
Készült: 2008. január 2. szerda, 13:30 | | 
| 
| Prodigy (神童) (2007)
Talán mondanom sem kell, hogy ez a történet is egy manga filmes adaptációja, amivel az írója, Sasou Akira 1998-ban a Japan Media Arts Fesztiválon díjat is nyert. A sztori főhőse Uta, egy 13 éves kislány, aki úgy 3 éves kora óta van csodagyerekként „nyilvántartva”, hiszen fantasztikus ügyességgel játszik a zongorán. Már persze, amikor akar, ugyanis a nagyon is nehéz jellemű lány utálja az egészet, ráadásul az iskolában sem tartozik a „sztárolt” diákok közé, akik nem nézik jó szemmel, hogy kivételeznek vele (pl. nem kell résztvennie a testnevelés órákon, nehogy a keze megsérüljön). A lány igazán csak egyvalaki számára hajlandó a maga sajátos módján megnyílni, ez pedig a nála jópár évvel idősebb, éppen az egyetemi felvételire lázasan gyakorló zongorista, Kikuna, aki talán egyedül tudja tolerálni a lány kitöréseit.
A filmet egy rutinos csapat hozta össze, így nem meglepő, hogy mind a kinematográfia, mind a zene, mind a rendezés, mind a forgatókönyv magas színvonalú. Ami talán kifogásolható benne, az leginkább a film két órás hossza és a kissé lassú történetvezetés, ami miatt helyenként kicsit „leül” a film. Ami talán a legerősebb és legjobban eltalált része a történetnek, az a főszereplők jellemének ábrázolása, amit igazán érzékletesen sikerült kidolgozni, főleg a főszereplő lány esetében, akinél ügyesen sugallják, hogy mitől is vált ilyenné. Mindemellett nagyszerűek a zenei betétek, amik egyrészt ismert klasszikus zenei művek, másrészt egy (ha minden igaz) direkt ehhez a filmhez komponált dal, a Ripple Song is felhangzik benne.
Hasonlóképpen elismerésre méltó a színészi játék is. A nehezen kezelhető csodagyereket a közeljövő egyik nagy sztárjának tartott Narumi Riko játszotta hiba nélkül, Kikuna-t pedig a mostanában rengeteget foglalkoztatott Matsuyama Kenichi, akit leginkább a Death Note-ból ismerhet mindenki, amiben L-t alakította. Mindkettejük esetében külön kiemelendő, hogy abszolút hitelesen játszották el a művészeket és azt, ahogyan zongoráznak. Látványnak sem utolsó, ahogyan ezzel is igyekszik a stáb bemutatni, hogy ugyanazt a darabot hányféle különböző felfogásban lehet eljátszani.
A film mindezekkel együtt sem tökéletes, elsősorban azért, mert a történet lezárása számomra csalódást okozott egy kicsit, nagyon is átmentek szentimentálisba a végére, illetőleg a lány itt-ott előjövő fülpanaszai sem lettek kellőképpen „kitárgyalva”, csak sugallják az ezzel kapcsolatos mondanivalót. Ettől függetlenül a film a japán drámák rajongói számára feltétlenül megtekintésre érdemes, nem fognak csalódni benne.
iMDB
Ennek a filmnek a címe (magyarul Csodagyerek) önmagáért beszél. A korosztályukból valamilyen képességük, vagy tehetségük folytán kiemelkedő és emiatt beilleszkedni nem tudó, vagy nem is akaró fiatalok életéről előszeretettel szoktak filmet készíteni, hiszen mindig hálás téma egy alapjában szeretetre méltó, ám valami miatt mégiscsak furcsán viselkedő karakter. Nincs ez másként a már korábban is a megható történeteiről elhíresült Hagiuda Kouji filmjében sem.
Talán mondanom sem kell, hogy ez a történet is egy manga filmes adaptációja, amivel az írója, Sasou Akira 1998-ban a Japan Media Arts Fesztiválon díjat is nyert. A sztori főhőse Uta, egy 13 éves kislány, aki úgy 3 éves kora óta van csodagyerekként „nyilvántartva”, hiszen fantasztikus ügyességgel játszik a zongorán. Már persze, amikor akar, ugyanis a nagyon is nehéz jellemű lány utálja az egészet, ráadásul az iskolában sem tartozik a „sztárolt” diákok közé, akik nem nézik jó szemmel, hogy kivételeznek vele (pl. nem kell résztvennie a testnevelés órákon, nehogy a keze megsérüljön). A lány igazán csak egyvalaki számára hajlandó a maga sajátos módján megnyílni, ez pedig a nála jópár évvel idősebb, éppen az egyetemi felvételire lázasan gyakorló zongorista, Kikuna, aki talán egyedül tudja tolerálni a lány kitöréseit.
A filmet egy rutinos csapat hozta össze, így nem meglepő, hogy mind a kinematográfia, mind a zene, mind a rendezés, mind a forgatókönyv magas színvonalú. Ami talán kifogásolható benne, az leginkább a film két órás hossza és a kissé lassú történetvezetés, ami miatt helyenként kicsit „leül” a film. Ami talán a legerősebb és legjobban eltalált része a történetnek, az a főszereplők jellemének ábrázolása, amit igazán érzékletesen sikerült kidolgozni, főleg a főszereplő lány esetében, akinél ügyesen sugallják, hogy mitől is vált ilyenné. Mindemellett nagyszerűek a zenei betétek, amik egyrészt ismert klasszikus zenei művek, másrészt egy (ha minden igaz) direkt ehhez a filmhez komponált dal, a Ripple Song is felhangzik benne.
Hasonlóképpen elismerésre méltó a színészi játék is. A nehezen kezelhető csodagyereket a közeljövő egyik nagy sztárjának tartott Narumi Riko játszotta hiba nélkül, Kikuna-t pedig a mostanában rengeteget foglalkoztatott Matsuyama Kenichi, akit leginkább a Death Note-ból ismerhet mindenki, amiben L-t alakította. Mindkettejük esetében külön kiemelendő, hogy abszolút hitelesen játszották el a művészeket és azt, ahogyan zongoráznak. Látványnak sem utolsó, ahogyan ezzel is igyekszik a stáb bemutatni, hogy ugyanazt a darabot hányféle különböző felfogásban lehet eljátszani.
A film mindezekkel együtt sem tökéletes, elsősorban azért, mert a történet lezárása számomra csalódást okozott egy kicsit, nagyon is átmentek szentimentálisba a végére, illetőleg a lány itt-ott előjövő fülpanaszai sem lettek kellőképpen „kitárgyalva”, csak sugallják az ezzel kapcsolatos mondanivalót. Ettől függetlenül a film a japán drámák rajongói számára feltétlenül megtekintésre érdemes, nem fognak csalódni benne.
Címkék: dráma
